A nem-et mondás felemelő!
2018. május 22. írta: AgathaSeymour

A nem-et mondás felemelő!

Nem, nem és nem! Vannak dolgok és idővel egyre több, amire az ember nemet mond. Azt hiszem belefáradunk a saját hülyeségünkbe, hogy belemegyünk olyan helyzetekbe, amelyekről már az elején tudjuk, hogy nem kellene és már előre látjuk, hogy csak önmagunkat hibáztatjuk a gyengeségünk, megalkuvásunk vagy rossz önbecsülésünk miatt…

Az én “nem” verzióm azzal a hangsúllyal hangzik el, hogy nem tartozom indoklással, magyarázkodással, és ha mégis rákérdeznek felháborodom vagy azt mondom: “Azért, mert így döntöttem.” Azt hiszem túlságosan kézenfekvőnek vesszük a dolgokat és rutinból hajtunk végre sokmindent amire megkérnek minket és eszünkbe sem jut elgondolkodni azon, hogy dönthetünk másként is, hogy valójában nem vagyunk kiszolgáltatva senkinek és semminek csak a saját önbecsülésünknek.

heidi-fuck.jpg

A másik fontos dolog a “nem”-mel kapcsolatban - és lehet, hogy elsőre kegyetlenül hangzik - de ha az ember megindokolja, hogy miért mond nem-et mondja meg az igazat. Az élet már csak olyan, hogy történnek jó és rossz dolgok mindenkivel, velünk is, másokkal is, és ez így van rendjén.

Ráadásul jobb erről minél hamarabb tájékoztatni a másikat, az ember csak saját magának okoz kellemetlen órákat, napokat esetleg heteket, azzal, hogy nem vállalja fel a véleményét. Nem kell a körülményekre fogni, hogy most nekem nem jó, most neki nem, most így vagy úgy van, az ember mindig meg tudja magyarázni magának, hogy miért húzza az időt. Attól meg Isten őrizz, hogy bűnösnek érezzük magunkat egy egyszerű “nem-et” mondásért! Bátran képviselje mindenki a saját érdekeit legyen szó kis vagy nagy dolgokról, akár egy ruhavásárlásról.

Gyakran látom, hogy a bizonytalan vevőt próbálják rávenni olyasmi megvásárlására, ami nem tetszik neki igazán, vagy nincs is rá szüksége, az meg áll tétován és hagyja, hogy mások ráerőltessenek valamit és költsék a pénzét.

Legyünk bátrak és öntudatosak! Az életünk olyan, amilyet csinálunk magunknak, akkor pedig érezzük jól magunkat benne és ha úgy alakul, hát érezzük át a nemet mondás csodálatos, felemelő érzését, mert hogy az…

Agatha Seymour

A bejegyzés trackback címe:

https://puderestusarok.blog.hu/api/trackback/id/tr8513992144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.