A nők állandóan ugyanazon agyalnak!
2018. május 28. írta: AgathaSeymour

A nők állandóan ugyanazon agyalnak!

Sárival vásárolunk. Természetesen luxus üzletben keresgéljük álmai ruháját, mondanom sem kell az árak is ennek megfelelőek. Úgy tűnik ráakadtunk arra a darabra, amit a személyisége meghosszabbításának érez. Csak bólogatok, szavak sem kellenek, tökéletes, vagy ha lehet még annál is jobb. - Az árát meg sem nézem, kit érdekel – mondja Sári – megérdemlem. Ott rontják el a nők, hogy, csak addig tartják magukat “valakinek” amíg meg nem házasodnak  -magyarázza. Aztán elkezdenek robotolni, küzdeni a munkáért, hogy valamivel hozzájáruljanak a család életéhez, vagy küzdenek a férfiért, nehogy jöjjön egy másik szebb, fiatalabb nő, aki viszi a pasit a pénzzel együtt és egyszer csak azt veszik észre ebben a nagy küzdelemben, hogy az önbecsülésük a férjükkel együtt rég elhagyta őket...

sjp-bigflower.jpg

Kapaszkodnak mindenbe, amibe csak lehet kivéve önmagukat. Nem hisznek magukban, azt hiszik ha majd megfelelnek annak az embernek akivel együtt élnek, akkor az majd értékeli őket. Pedig nincs így, ennek gyakorta az a vége, hogy bármit is csinál nem lesz jó. Csak néz amikor otthon kiderül, hogy ha egy nő nem dolgozik, akkor kurva, ha dolgozik de keveset keres és otthon rosszul bánnak vele akkor lúzer, ha meg sokat keres, minek neki férfi, megáll a maga lábán is... Holott a valóság az, hogy ha egy férfi szeret egy nőt, akkor teljesen mindegy neki, hogy az mennyit keres vagy hogy keres-e egyáltalán, úgy jó neki ahogy van. Az elvárások tengerében veszítjük el egymást és önmagunkat. Minden férfi olyan nőre vágyik, aki ragyog a boldogságtól, csak ezt valahogy útközben elfelejtjük. Érted? – fodul felém. – Értem – mondom, de szingliként nem mondhatok mást, minhogy ebből a ruhából - ha van a méretemben, én is veszek egyet!

/Agatha Seymour/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puderestusarok.blog.hu/api/trackback/id/tr3314007728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.