Dear John,
2018. június 15. írta: AgathaSeymour

Dear John,

Egy régi írásom, ami életem egyik legnagyobb döntése előtt született. Azt hiszem, azóta jelentősen rendeződtek a dolgok körülöttem...

 

Életem legszomorúbb levelét írtam a minap! Egy ideje már húztam, halasztottam, pedig tudtam jól, hogy meg kell írnom és azt is, hogy muszáj szembesülnöm a ténnyel, hogy elhagynak engem, de nem volt más választásom. Az engedi el a kezem, akiről egész életemben azt állítottam, hogy mindennél fontosabb számomra, hogy soha nem hagynám elmenni és most mégis. Kész. Vége. Csalódott bennem.

Egy barátom javaslatára egy 100 nap kihívás nevű programon veszek részt, minden áldott nap kapok egy új tanítást és egy új vele együtt járó feladatot. A múlt hét egyik legizgalmasabb és egyben legszomorúbb feladata az én “Dear John” levelem megírása volt. Ezt a levelet nem a háborúba ment szerelememnek írom, hanem a valóra nem váltott vágyaim, álmaim nevében írom saját magamnak. Mert hogy van elég… sajnos.

S hogy mit írnának nekem a vágyaim, ha beszélni tudnának, ha azt, amit hangosan kiabálnak a tudatalattimból, papírra tudnák vetni? Talán ezt…

ujuj140.jpg

Kedves Agatha!

Csak én vagyok az. A vágyaid. Nem akarlak zavarni, te is tudod jól miről van szó, rólunk, kettőnkről. Vége. Elhagylak. Vártam, vártam és folyton csak vártam, hogy egyszer majd kellek neked, hogy találkozni akarsz velem, de te sosem jöttél értem. Tovább kell mennem. Érted? Nem maradhatok. Miért magyarázkodtál ennyit? Miért gyártottad folyton a kifogásokat? Te is tudod, hogy egyik sem volt igaz! Ha tényleg akartál volna engem megtaláltad volna az utat ahhoz, hogy együtt legyünk. A szívem szakad meg érted, de elhagylak. Ha ez a lehetőség, amit én jelentek túl sok volt Neked, sajnálom. Mitől félsz? A tehetetlenséged szakít el tőlem. Belefáradtam abban, hogy állandóan reménykedjek s aztán végignézzem a remény lassú halálát. Te is tudod, hogy semmi más nem tart tőlem távol csak a félelmeid. Minden, amire egész életemben vágytam, amire szükségem volt, amit kértem, az a te odaadásod és figyelmed volt. Nem bírom tovább! El kell, hogy hagyjalak! Egyáltalán, meghallottad valaha amit mondtam neked? Nap nap után, hétről hétre, hónapról hónapra és évről évre folyton ugyanazt ismételgettem neked: Veled akarok lenni! Veled akarok lenni!

Fáradt vagy. Tudom. Én sosem bántottalak, te hibáztál folyton azzal, hogy sosem cselekedtél. Most elérkezett az idő, hogy találjak valaki mást, aki képes lesz a cselekvésre, a koncentrálásra, aki elszánt lesz és küzdeni fog értem. S én vele maradok. Mindörökre.

 A Te vágyaid

 Van még valaki rajtam kívül, akinek az életében aktuális egy hasonló “Dear John” levél?

A bejegyzés trackback címe:

https://puderestusarok.blog.hu/api/trackback/id/tr2514050766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.