De hogy tudna vágtázni egy nyest?
2018. június 29. írta: AgathaSeymour

De hogy tudna vágtázni egy nyest?

Az élet fontos kérdéseihez és a nem annyira fontosakhoz is illik csinosan felöltözni. A fontosakhoz adja magát a válasz, a nem fontosaknál pedig - amikor csak a napi rutint intézzük - mindig összefutunk valakivel, akivel nem kellene, ezért jobb ha lehetőség szerint igyekszünk a legjobb formánkat hozni.

Mi mindig csinosan ülünk be kedvenc kávézónkba a barátnőmmel, hogy megvitassuk az élet nagy kérdéseit. Egyrészt mert a baráti körömben általában a nők imádják a divatot, és szeretnek csevegni róla, másrészt mert az ember egyszerűen jobban érzi magát, ha jól néz ki.

as0723a.jpg

- Rájöttem. – mondja nevetve.

- Mármint rájöttél valamire a szakítással kapcsolatban és attól vagy ilyen jókedvű? - kérdem.

– Igen. Határozottan megnyugodtam a felfedezéstől.

– Hallgatlak.

– Nem szemét a pasi, csak elnéztem valamit.

– Mit?

– Azt, hogy ez a férfi nem egy hegyekben vágtázó, ereje teljében lévő, szilaj musztáng, akinek lobog a sörénye, ahogy a csúcsokat éri.

– Elvesztettem a fonalat. –mondom.

– Elmagyarázom. A megismerkedésünk első pillanatában biztos voltam benne, hogy mi vagyunk az ideális páros, ő az ideális férfi, aki az én bátorításommal, női támogatásommal a csillagos egekig érő sikereket fog elérni. Eleinte ugyan nehezen tudtam rávenni, hogy magáévá tegye a gondolatot, de később úgy tűnt ő is érzi a lényeget és mi tényleg megállíthatatlanul vágtázunk a siker felé. Nem így volt. Megrettent és nem mert szólni, hogy baj van. Én meg nem vettem észre, vagy inkább félénkségként értelmeztem a viselkedését és ahogy azt egy nő csinálja, rápattantam az én csodálatos vadlovam hátára és hajtottam. És csak hajtottam és csak hajtottam. Aztán ahogy telt az idő, egyszer csak úgy döntött ez a csodás állat, hogy nem kér többet a velem való vágtából, inkább rövid úton és gyorsan távozik. Ma reggel végre megértettem mi volt a baj. Nem musztáng volt az, hanem egy nyest. Hát hol tud vágtázni egy nyest? Sehol. Nem is értette szegény az egészet. Talán az elején, a legelején még élvezte a mókát, de amikor tudatosult benne, hogy ez már mindig így lesz, inkább lelépett. Nem bírta tovább.

Ha jobban belegondolok látom magam előtt ahogy ülök a kinyúlt nyesten, a négy lába négy fele, a szemei óriásira kerekedve az erőlködéstől, a nyelve oldalt lóg, próbál mozdulni, de jártányi ereje sincs. Én meg néha felkapom a grabancánál fogva és jól előre hajítom, hogy érezze a sebességet, amivel halad ő magától is a siker felé, ha akar. Ő rémülten visszanéz, remélve hogy nem érem utol, de már újra ott lihegek a nyakában. Hát ezért volt ő állandóan fáradt, ezért panaszkodott annyit! Mondd meg nekem őszintén, honnét sejthettem volna, hogy a férfinak egy orgazmus felér öt kilóméter futással? Volt, hogy randevú után én még elmentem kirándulni! Miért nem szólt, hogy sok ez neki ?

– Szerintem félhetett…Egyszer azt mondta, hogy látja a szemedben az őrületet…- teszem hozzá óvatosan.

– Most hogy említed, lehetséges... Szóval ennyi. Nem egyezett az életritmusunk, egészen más fordulatszámon működtünk, nem illettünk egymáshoz. Ha jobban belegondolok, már az elején gondolhattam volna, hogy nem lesz ez így jó. Hogy illene hozzám egy olyan férfi, aki munka után bambán ül otthon melegítőben, míg én pizzát is szexi nadrágban és magassarkúban rendelek …???

/Agatha Seymour/ 

A bejegyzés trackback címe:

https://puderestusarok.blog.hu/api/trackback/id/tr6214081461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.