Van élet a másik után!
2018. augusztus 10. írta: AgathaSeymour

Van élet a másik után!

Bevallom őszintén velem is többször előfordult már, hogy beleestem abba a hibába, hogy halogattam a szakítást, attól való félelmemben, hogy a másik nem tud majd boldogulni nélkülem… Persze később kiderült, hogy ilyesmiről szó nincs, az élet mindig, mindenki számára megy tovább.

Túl jónéhány párkapcsolaton ma már pontosan tudom, hogy nem vagyok pótolhatatlan, hogy a helyemre, ami előttem valaki másé volt, újabb ember érkezik majd, s hogy ez így is van rendben.

 p33.jpg

Néha azért eltöprengek a helyzeten, mikor mások életében látom ugyanezt a dilemmát felmerülni. Érdekes, hogy soha nem magunkért aggódunk, nem a saját jövőnkért. Valahogy mindig úgy gondoljuk, hogy mi majd megoldjuk a dolgokat, velünk minden rendben lesz, de a másik, az épp csak túléli majd. Azok leptek meg a leginkább, akikért a legjobban aggódtam, akikről azt feltételeztem, hogy ugyanúgy szeretnének élni utánam is, ahogy velem éltek.

Nem így történt, mi több, egyszer sem volt igazam! Persze lehet, hogy gondoltak rám szakítás után is (de ez mindeki más szerelmi életében is így történik), de mindenki megtalálta a saját társát, akiről nyugodt szívvel állíthatom, hogy sokkal jobban illett az illetőhöz, mint én.

Micsoda nagyképűség volt részemről azt feltételezni, hogy a másik élete nem megy tovább nélkülem, döbbenek meg én magam is!

S micsoda képtelenség, mikor másokon látok hasonló aggódást. Nem értem miért fogalmazódik meg mindannyiunkban ez a kétség, aminek józan ésszel átgondolva semmi realitása nincs. Miért gondoljuk, hogy nem jön más, hogy nincs nálunk szebb, jobb, fiatalabb, kedvesebb, hogy mással nem lehet a másik boldog, hogy a boldogsága kulcsát mi őrizzük, hogy nem lesz az életében több szenvedélyes csók, ragyogó, romantikus naplemente, hogy nem fogja más fülébe súgni, hogy szeretlek, hogy nem lesz könnyes búcsú két egymástól távol töltött nap miatt, s nem lesznek szerelmes üzenetek, átszeretkezett hétvégék.

Lesznek! Ahogy a miénkben is!

Agatha Seymour

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puderestusarok.blog.hu/api/trackback/id/tr7114173253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.