Nálad jártam
2018. augusztus 15. írta: AgathaSeymour

Nálad jártam

Gyakran gondolok a pillanatra, mikor megláttalak. Mégsem tudom pontosan felidézni az összes érzést, ami akkor, ott megszületett és vadul kalimpálni kezdett bennem, pedig folyamatosan azt élem át újra és újra.

Valamiért mégis az azóta eltelt monoton hétköznapokra emlékszem jobban. Az asztal mögött töltött egyforma délelőttökre, arra, ahogy leülök dolgozni, kinyitom a határidőnaplóm és becsukom. A telefonhívásokra, az időpont egyeztetésekre, a határidőkre, és a félelemre, ami már-már állapottá vált az életemben.

Féltem, hogy újra látlak, és féltem, hogy nem, féltem, hogy találkozunk valahol, és féltem, hogy nem, féltem, hogy ismeretlenül megszólítasz az utcán, és még jobban féltem, hogy nem. A napok rohanva teltek, minden más is rohant velük, csak a félelem, az nem múlt el soha.

A legrosszabb az volt, hogy nem tudtam beszélni rólad senkinek. Mert kinek beszéltem volna, és mit mondok, mikor én sem tudtam rólad semmit? Az ismerősöknek, hogy mindenki megtudja, aki csak hallott rólam és őrültnek tartsanak? Nem. Barátoknak, akik értetlenül néztek volna rám, ennél sokkal normálisabbnak gondoltak. Soha. Mondjam el neked? Elmondtam neked! Nem maradt senki más, neked kellett elmondanom!

 lumas-lufik.jpg

Kép LUMAS Budapest Galéria, Robert Jahns NYC Balloons

Azt terveltem ki, hogy egyszer napközben, mikor nem vagy otthon elmegyek hozzád. Óvatosan, mint egy szellem megjelenek nálad és körbejárom az otthonod. Beleiszom a poharadba, és benne hagyom a leheletem. Megfürdök a kádadban, és a nedves testem megtörlöm a törölköződdel. A párás tükörre sziveket rajzolok, és titkos üzenetet hagyok neked. Aztán kényelembe helyezem magam a nappalidban. Egy kicsit tévézek a fotelodból, beleolvasok az újságaidba, és ceruzával néhány szót aláhúzok, hátha mondattá olvasod azokat. Aztán bemegyek a hálószobádba és befekszem az ágyadba. Nyakig betakarózom, az arcom a párnádba fúrom és belesuttogom a titkaim. És mindent elmondok, mindent, amit mondani szeretnék neked. Vad, szenvedélyes csókokat hagyok a párnádon, és otthagyom az illatom. Azt akarom hogy mindenhol az én illatom érezd, az érzést, ahogy a hajam végigsimítom a takarón, a meztelen testem vibrálását a paplanodon, a hangom, ahogy hozzád beszélek.  

Aztán mindent elrendezek, mintha ott sem jártam volna. A párnákat szépen megigazítom, ahogy eredetileg te hagytad. A takarót elsimítom. Az újságokat a helyükre teszem, a fotelt visszahúzom. A törölközőt megszárítom, a poharat a többi közé teszem.

Nem marad utánam más csak a szavaim. Nem marad más, csak az érzés, hogy nálad jártam. Ha hazaérsz érezni fogod, érezni fogsz mindent, de nem tudod majd mi történt. Keresni, kutatni fogod az okát, de választ nem találsz. Mert nem keresed az üzenetet a tükrön, az újságot sem nyitod ki, a párnát a fejed alá gyömöszölöd, és értetlenkedve nézel körül. De mikor végre becsukod a szemed, és nem arra figyelsz, amit látsz, majd érzed az illatom… hallod a szavaim… rólam álmodsz… és mindent értesz…

 Agatha Seymour 

A bejegyzés trackback címe:

https://puderestusarok.blog.hu/api/trackback/id/tr6414182525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.