Egy kapcsolatból nem lehet szabadságra menni!
2018. október 05. írta: AgathaSeymour

Egy kapcsolatból nem lehet szabadságra menni!

Vannak, akik valahogy úgy élik meg a párkapcsolatukat vagy a házasságukat, mint egy határtalan játszóteret: jönnek-mennek, hol benn vannak, hol kint, úgy gondolják, nekik mindent szabad. Ha ahhoz van kedvük, átsétálnak egy másik kapcsolatba, egy kis időt eltöltenek ott is, aztán, ha másra vágynak, vagy épp unatkoznak, esetleg gondok akadnak az új kapcsolattal, visszamennek a régibe, és ott is tevékenykednek egy kicsit.

Látok magam körül ilyen jellegű kapcsolatot bőven, és értetlenül állok a jelenség előtt. Persze, ítélkezni semmi esetre sem szeretnék, mert egyrészt ki vagyok én… na meg, amennyi hülyeséget elkövettem életemben én is… mégis… hogy lehet egyesek számára természetes, hogy sok kedves nőből rakják össze nyilvánosan azt az egyet, akiben mindent megtalálnak, s ennek megfelelően hol az egyik, hol a másik kapcsolatból mennek szabadságra?

S az is döbbenetes, hogy mindkét helyen természetesnek tekintik a dolgot. Elfogadják a felállást, kimondatlanul is az ügy természetes velejárójaként kezelik, hogy olykor viták törnek ki a helyzet elfogadhatatlansága, tarthatatlansága miatt, azután mégis mindenki megbékél a helyzettel és minden megy tovább ugyanúgy.

1424as2.jpg

Az esetek túlnyomó részében szerencsére nem tart örökké ez a kiegyezés, s ha ideig-óráig belenyugszanak is, előbb vagy utóbb mégiscsak lépnek valamit.

Mert lehet, hogy eleinte úgy tűnik ez a végtelenségig tud így menni, mert van, akinek mindent lehet, és van, akivel mindent meg lehet tenni, de azért mégsem. Mert az emberek ha nem is változnak, de egyszer csak betelik a pohár mindenkinél. Elérkezik az a pont, amikor már tényleg minden mindegy. Amikor elmúlnak a vad érzelmek, el a ragaszkodás, a fájdalom, a másikhoz való értelmetlen és viszonzatlan vonzalom, és megjelenik a boldogság, az elismerés, a tisztelet utáni igény.

 Az ember felelősséggel tartozik azokért, akikkel kapcsolatban él, és a kapcsolatért magáért is felelősséggel tartozik. De legfőképp a saját sorsáért, mert nem vagyunk istenek, abban az értelemben legalábbis nem, hogy mások felett hatalmat gyakoroljunk, végtelenségig visszaéljünk társunk jóhiszeműségével és kilátástalannak tűnő helyzetével. A sors előbb-utóbb mindenkinél benyújtja a számlát - vagy így, vagy úgy…

 Agatha Seymour

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puderestusarok.blog.hu/api/trackback/id/tr214283247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.10.05. 17:06:29

10 ből 5 ilyen a többiből pedig 3 olyan hogy tele titkokkal, megcsalással, és marad kb. 2 ami döcög 15-20 évig és onnan kezdődik a játék