Engedd meg, hogy hibázzak!
2018. október 10. írta: AgathaSeymour

Engedd meg, hogy hibázzak!

Emberek vagyunk, s mint olyan, meghatározott fejlődési utat járunk be. Gyerekből felnőtté válunk, próbálgatjuk szárnyainkat, képességeinket, hol sikerrel járunk, hol elbukunk, aztán újra nekifutunk a feladatnak. S ez a folyamat nem ér véget akkor sem, ha párkapcsolatba kerülünk, ha együtt élünk valakivel. Továbbra is saját utunkat járjuk, munkahelyet váltunk, új kihívások elé nézünk, új munkakörökben próbálgatjuk magunkat, változunk. Igyekszünk növelni önbecsülésünket, egyre nagyobb feladatokat vállalni, megfelelni, fejlődni. S ez a folyamat nem csak minket, hanem legtöbbször társunkat is magába szippantja.

wh161025bb.jpg 

Értetlenül és együttérzéssel figyelem a baráti párokat, s kutatva, elemezgetve gondolok vissza a párkapcsolataimra. Türelemetlenek vagyunk egymással, állapítom meg. Nem tudjuk kivárni a másik érési idejét, gyakran nem vagyunk képesek meglátni, hogy mindannyian más ritmusban fejlődünk az élet különböző vagy inkább minden területén. Nem tudjuk kivárni, míg a másik néhány évet elbíbelődik magával, a munkájával, míg belül alkalmassá válik egy magasabb beosztásra, önálló munkavégzésre. Folyton kritizáljuk, alkalmatlannak tituláljuk, csorbítjuk az önbizalmát, fejére olvassuk az útközben elkövetett úgynevezett hibáit, miközben pontosan tudjuk, hogy az is a folyamat része.

Egyszerre, rögtön, olimpiai bajnok sem születik, csak lépésről lépésről, évről évre válik a tehetséges, kitartó kisgyerekből győztes. S így van ez mindannyiunkkal, még akkor is, ha csak saját olimpiánkon indulunk, ha nem nemzetközi megmérettetés a cél, hanem önmagunk felülmúlása. A felnőtté válás rögös útján végigsétálni senki számára nem könnyű. Meglehetősen fájdalmas utazás vezet ahhoz az állapothoz, mikor lelkiismeret furdalás nélkül, a másik véleményének tiszteletben tartásával vagyunk képesek képviselni érdekeinket mind a magánéletben, mind a munkában.

Sok gyakorlás, sok nekifutás áll a véget nem érő folyamat mögött, amelyben ki tudja meddig jutunk el. De ha otthonról ehhez nem kapunk támogatást, mert minden kudarcunkat, végzetes és megbocsáthatatlan bűnnek könyvelik el, talán sosem érünk célba.

De az is lehet, hogy egyszer csak úgy döntünk: egyedül könnyebben megbirkózunk a nehézségekkel, nem szeretnénk tovább cipelni egy rossz kapcsolat terhét is. Szeretnénk végre letenni a nyakunkba akasztott súlyokat, amelyek a másiktól származó állandó elégedetlenségből, szemrehányásból és kritizálásból áll. Éljen mindenki boldogan mással – mondjuk. Olyan emberrel, aki már most megfelelő, akire büszkén tudunk nézni, akinek csak sikerei vannak, de ne feledkezzünk meg közben arról, hogy minket is mérlegre fognak tenni…

 Agatha Seymour

A bejegyzés trackback címe:

https://puderestusarok.blog.hu/api/trackback/id/tr7714294425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.