Az illatokról
2018. október 28. írta: AgathaSeymour

Az illatokról

Mikor egy illat nagyon tetszik nekünk csodás tulipánföld vagy a tenger látványa lebeg gondolatban szemeink előtt.  Pillangók cirógatják az arcunkat, a szánkban friss menta íze és valahol legbelül kristálytiszta, ragyogó érzés önt el.

S mivel nem vagyunk tudatában annak, hogy mit is érzünk, azt kezdjük kutatni vajon milyen illat, parfüm száll a levegőben, s honnét fúj a szél? Próbáljuk azonosítani, keressük a forrását, de csak emlékek, képek, érzések rohannak át rajtunk egy-egy pillanatra, megfoghatatlanná téve azt a finom rezgést, ami átjárja testünket.

Ezt az illatot, érzést olyan dolgokkal társítjuk, mint az első csók, aminek beteljesedését lélegzetvisszafojtva vártuk, amikor a távolságot jelentő másodpercek oly lassan teltek. Vagy a reggeli frissítő kávé, amit egy hosszú éjszaka után ittunk és más volt, mint oly sokszor előtte. Vagy valakinek az érintése, esetleg ahogy az illető rajta hagyta leheletét a nyakunkon, a hajunkon, a keze, ahogy megérintette az arcunkat, az érzés, ahogy végigsimítottuk a vállát vagy hátát. Halk suttogás, s a meleg, finom levegő, ahogy a világ legszebb szavai elhagyták az ajkait és lassan bekúsztak a fülünkbe. Becsukott szemmel arra gondolunk, talán berugtunk, elvesztünk, vagy eltévedtünk, minden esetre fogalmunk sincs hol vagyunk.

lumas-legies.jpg

Kép LUMAS Budapest Galéria Bence Bakonyi Floating No IV.

Amikor mindezt érezzük nem gondolkodunk, bele sem tudunk gondolni mindebbe, hiszen az érzések, emlékek oly messziről, mélyről, tudatalattink rejtett zugaiból törnek elő, amelyekre nincs hatásunk. Szívünk, ösztöneink iránytűje mutatja az utat valami felé, amiről csupán szófoszlányok, képek jutnak eszünkbe, de megfogalmazni, a való világba helyezni nem tudjuk őket.

Örömmel fordulunk e megfejthetetlen gondolataink, érzéseink felé, mert akárhányszor becsukjuk a szemünket, s veszünk egy mély lélegzetet, végtelen nyugalom és boldogság lesz úrrá rajtunk, s úgy érezzük megtaláltuk a helyünket a világban. Kinyitjuk lelkünk ablakát és ámulunk, hogy ragyogó vízesést látunk, esküszünk hogy a háttérben rock and roll szól, s azt mondjuk, hogy mindennek olyan illata van, mint a csillagos nyáréjszakának vagy gyerekkorunk kedvenc sütijének.

Persze egy racionális, gondolkodó lélek számára leginkább méigscsak a valódi események, cselekedetek számítanak nem az álmodozás. A hétköznapok szürkesége, a rohanó munkaórák, az elvégzendő feladatok, a siker vagy sikertelenség, az elvárások, félelmek, megfelelések. Döntések, amelyeket felnőtt fejjel kell meghozni, következmények, amelyeket senki sem viselhet helyettünk, s az életünk maga, aminek minden percéért mi vagyunk a felelősek.

Ezért ha túllépünk a távolságon az emlék és a most között, ha reggel felébredünk álmunkból, magunkhoz térünk és meglátjuk a valóságot amiben élünk, azt tapasztaljuk, hogy nem történt semmi. Egyáltalán semmi, “csak” találkoztunk azzal a férfival és azzal az illattal, amit örökre magunk körül akarunk érezni…

 Agatha Seymour

A bejegyzés trackback címe:

https://puderestusarok.blog.hu/api/trackback/id/tr4314328479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.