Kapaszkodó nélkül
2019. január 22. írta: AgathaSeymour

Kapaszkodó nélkül

szem ágában sem volt másik csoportba menni! Hiába végeztem el a bevezető kurzust, az volt a tervem, hogy itt maradok. Szerettem a csoportot, a mesternőt, a megerőltető, testi-lelki-szellemi fejlődést hozó óráit, ezért úgy döntöttem: a kezdő balettos csoport tagja leszek a második félévben is.

Nézegettem, méregettem a faliújságon az új órarendet, és azt próbáltam kitalálni, hogyan szervezzem össze az órákat úgy, hogy minden nap tudjak táncolni. Kénytelen leszek olykor más mesternőhöz is menni, mert nincs annyi kezdő óra félévkor, de nem gond, az is biztosan jó lesz – nyugtatgattam magam.

Elérkezett az új félév és az ismeretlen óra az új balettmesterrel.

Valami gond van a helyszínnel, néztem körül a teremben. Biztosan elírtak valamit, mert ebben a teremben egy szál balettrúd sincs, anélkül meg hogy balettozhatnék – töprengtem magamban. Megérkezett a mesternő, mi álltunk a terem közepén, ő balettos meghajlással köszönt nekünk és kezdetét vette az óra. Bizonytalanul néztem körbe. Mi lesz itt? – aggódtam. – Itt, a haladó csoportban majdnem ugyanazokat a gyakorlatokat fogjuk elvégezni, amiket a kezdőben, csak balettrúd nélkül. Mi? – hüledeztem magamban, hogy én majd kapaszkodó nélkül állok fél lábon? Majd úgy ugrabugrálok? Mire jobban beleéltem volna magam a rettenetes aggódásba, kezdetét vette az óra. Estem-keltem és közben rettenetesen szenvedtem. A kiscsoportban akartam maradni! – nyafogtam belül. Nem akartam felnőni! – fakadt ki belőlem. Imádtam a gyakorlatokat, olyan jól, olyan könnyedén ment minden!

p160222.jpg

Pedig kell, nyugtáztam óra végére, túl a kezdeti sokkon. Az ember sokszor azért él meg fájdalmakat, váratlan nehézségeket a sorsában, mert nem akar felnőni, és azt hiszi, az élet majd hagyja hogy örökre gyerek maradjon. Persze ennek legtöbbször a lustaság, és a kényelem az oka – mint az én esetemben a jól megszokott, begyakorolt gyakorlatokkal – ami valójában nem hoz további fejlődést. - Pedig ha most beleszoktatom magam az önállóságba, a kapaszkodó nélküli táncba, én leszek az, aki igazán jól jár…

Még egy kicsit nyújtok – mondtam a mesternőnek óra végén a padlón fekve - és próbálok lélekben felnőni ott, ahol eddig még nem sikerült – tettem hozzá magamban…

Agatha Seymour

A bejegyzés trackback címe:

https://puderestusarok.blog.hu/api/trackback/id/tr3614582846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.