Lépj tovább!
2019. január 28. írta: AgathaSeymour

Lépj tovább!

A hétköznapi spiritualitásban hiszek, abban, hogy az ember éli az életét – végülis arra való – és amikor valamilyen külső, belső problémával találkozik, amit nem tud azonnal megoldani, megáll és elgondolkodik. A magam részéről úgy látom (ez a tapasztalatom), hogy többször kell tudni, érteni valamit, mint cselekedni – ez alatt azt értem, hogy csak akkor cselekszem, ha biztos vagyok abban, hogy helyesen cselekszem, bizonytalanságomban nem kezdek el kapkodni.

Ez a helyzet különösen igaz belső vívódásokra, amelyek sokszor érthetetlen formában mutatkoznak meg a fizikai világban. Velem például megestek olyan dolgok, amelyekkel kapcsolatban arra a következtetésre jutottam, hogy a magamban való hitem erőteljesen megingott.

Pontosan tudtam, hogy történtek az életemben olyan kellemetlenségek, amelyekkel foglalkoztam ugyan eleget, mégsem tudtam túltenni magam rajtuk, valami hiányzott a végső elengedéshez.

Aztán egyszer csak rájöttem: a magamba való hitet rendítette meg az esemény. Mivel pontosan tisztában vagyok azzal, hogy a dolgok nem csak úgy maguktól esnek meg velem, minden saját döntésem eredménye, nehezen dolgoztam fel, hogy olyan döntést hoztam, amivel rettenetes módon ártottam magamnak. 

Hogy bízzon az ember ezek után magában? Hogy higgye el, hogy a jövőben olyan döntéseket hoz, amelyek jobbra fordítják a sorsát? – tettem fel a kérdéseket magamnak.

Így történt, hogy leültem és szépen, sorban megbocsátottam magamnak mindent, amiért valamilyen formában haragudtam magamra.

 h-vivi-farmer-jobb.jpg

Emlékeimből elővettem azt az időszakot, amelyben rettenetes fájdalmak értek. Gyengéden magamhoz emeltem az eseményeket, mint egy hosszú filmszalag egy részletét, és elfogadással fordultam feléjük. Nem ítélkeztem, sem a helyzet, sem magam, sem a szereplők fölött. Megbocsátok magamnak, hogy olyan döntéseket hoztam, amelyek ezekhez az események vezettek – mondtam magamnak hangosan, hogy véletlenül se maradjon kétségem afelől, hogy komoly döntést hoztam, aminek megingathatatlan következményei lesznek. 

A legjobbat tettem, amit akkor tudtam, nincs okom haragudni magamra, erősítgettem magam. Megbocsátok magamnak, és biztosítom magam önmagamba vetett hitemről, továbbra is bízom magamban, a döntéseimben. Visszamenőleg megengedem magamnak, hogy hibáztam, megengedem magamnak, hogy a későbbiekben se legyek tökéletes. Elfogadom, hogy ott tartok az életben, ahol tartok, ez így van rendben.

Megbocsátok mindenki másnak is, aki az események sorozatában részt vett. Mindannyian rendkívül kevés tudatossággal rendelkeztünk, olyanok voltunk mint egy gyerek, aki járni tanul, esik-kel, megüti magát, enélkül pedig senki sem tanulhat meg járni.

Meditációim során gyakran látom magam, az életem folyamát, mint megállíthatatlanul áramló energiát, felfekszem az áramlatra, és hagyom, hogy magával vigyen. Ha megáll valahol, mert pihenni kell, megpihenek, ha kanyarodni kell, segítem, hogy minél könnyebb legyen bevenni a kanyart, ha erős sodrásba kerülök, hagyom, hogy felgyorsuljon a szívem, megengedem magamnak, hogy megéljem az életet olyannak, amilyen, nem állok ellen. Bízom magamban, bízom az életben. Minden körülmények között biztonságban vagyok, szabad vagyok.

 Agatha Seymour

A bejegyzés trackback címe:

https://puderestusarok.blog.hu/api/trackback/id/tr6014593656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.