Hangolódom
2019. augusztus 30. írta: AgathaSeymour

Hangolódom

Nehezen találtam vissza az íráshoz. Jó volt az elmúlt években pihenni és egészen mást csinálni (igen években… bár visszavonulásom a 7000 oldalnak köszönhetően, amit eddig írtam nem volt feltűnő, mégiscsak régóta nem írok).

És bár egy ideje gondolkodtam a visszatérésen (barátaim erőteljes nyomására), már egy hónapja fogalmazgatom magamban az első mondatot, a felütést, amivel megadom magamnak a hangot, ami mentén elindulok.

img-2138.JPG

Aztán úgy döntöttem a nagy visszatérés ne legyen akármikor, olyan napon történjen, ami jelent nekem valamit. Szóval úgy indult a dolog, ahogy részemről szokott. Nem ültem le addig írni, amíg nem tudtam, hogy pontosan mit fogok írni, hogyan és mi a szándékom vele. Most pedig különös gondossággal akartam eljárni. Határozottan és megfontoltan keresgéltem az irányt, hogy tényleg azt tudjam mondani, amit szeretnék.

Talán tőlem szokatlan szavakkal teszem mindezt, mert bár a munkám pár szóból, egy címből mindig felismerhető volt, az ember olykor megújulásra vágyik. Nekem pedig a változás lételemem, készségem és eszközeim is vannak hozzá, így komoly elvárás volt önmagam felé az írásban megmutatkozó stílusváltás.

Más szavakra vágytam, a mondatokban más hangsúlyokra, ahogy a történetek is mások lesznek. S bár már pontosan tudom miről fogsz itt olvasni, különösebb magyarázatot nem szeretnék fűzni a következőkhöz. Remélem az én most nyíló, új fejezetemben találsz magadnak valamit, amire pont most van szükséged!

Agatha Seymour

A bejegyzés trackback címe:

https://puderestusarok.blog.hu/api/trackback/id/tr6015031882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.